Tuesday, January 6, 2009

2009

Szép. új évet kívánok mindenkinek. Többen jeleztétek, hogy meglehetősen régen írtam, vagy tettem fel képet a blogra. Igyekszem pótolni. Lehetőségünk volt a téli szünetben ismét elutazni, szépen lassan megosztom majd a képeket, van belőlük bőven.

Addig is írok egy pár sort Áronról, hiszen már elmúlt 21 hónapos is. Súlyt, hosszt nem tudok, és most egy kicsit igyekszem nem is foglalkozni vele. Gyarapszik, okosodik, ügyesedik és ez a lényeg. Volt egy vérvétele, ahol megállapították, hogy minden érték rendben van. Kinőtt néhány ruhadarabot, pl. nyári sapkát. Volt itt két kedves néni akik felmérték az értelmi, fizikai fejlődését, mindent rendben találtak. Vicces is volt, ahogy megkértek, hogy "tolmácsoljak" , kérjem meg Áront, hogy csinálja ezt vagy azt. Az, hogy miért nincs a növekedési görbe határain belül azt nem tudom. Ahogy elnézzük ez Áront se zavarja nagyon. Jó étvággyal eszik, lehet, hogy nem óriási adagokat, de szívesen megeszik mindent. Anyukák szoktak panaszkodni, hogy nem eszik a gyerek zöldséget, gyümölcsöt, Áronnak pedig ezek a kedvencei. Ha hagynám megenne egy egész sárgadinnyét. Éppen mostanában formált egy szavat az uborkára (ami az egyik kedvence) miszerint gugka (vagy valami ilyesmi).
Édesen tud bólogatni. Megáll a konyhában és mosolyogva bólogat, már csak azt kell kitalálni, hogy mit is szeretne.
Miután Bálint megszületett, sokan kérdezték időről időre, hogy nagy-e a különbség két lány után egy fiúval, igazából markáns dolgokat nem tudtam megfogalmazni. Visszatekintve Bálint és Áron között nagyobb különbségeket látok. Pl. Bálintot soha nem érdekelték igazán az autók (ma is így van). Áron sokat autózik, állandóan berreg, kedvence a busz (bisz, büsz), az ágyában is van néhány polifom busz, azokkal alszik. Azonkívül Áron nagyon muzikális, mindig kéri a zenét, megáll a zenegép előtt és közli, hogy méé, miszerint még. Az ütemesebb zenére mindig elkezd táncolni, még ültében is mozog a zene ütemére.
Végre lehet neki mesélni, szépen ül az ölünkben és hallgatja a törénetet, természetesen ha autó van akkor berreg :-)
És van a nagy rejtély, hogy miért nem mondja Kitti nevét. Mindenkit megnevez és mutatja, Apa, Ana, Kanka, Bamba, ha Kittire kérdezünk mintha nem is hallotta volna. Talán néhány napja elkezdett valamiféle mimi-t mondani, majd meglátjuk.

No comments: