Monday, November 7, 2011

Lovasbemutató/Horse show

Most már nagypapának is megigértem, hogy frissítem a blogot és a kártyaleolvasó is előkerült.
Még október elején vett részt Kitti egy lovasbemutatón. Ez volt az első ami a lovardán kívül volt, eddig csak néhány saját rendezésün vett részt. Kittinek nincsenek nagy ambiciói, neki csak a részvétel volt a fontos. Laci elmondása szerint voltak ott nagyon profi résztvevők, a lovarda ahova Kitti jár pedig csupa virsligyár elől megmentett lovakból áll. Ez nem probléma, a fekete ló, Tie, pl. pedig versenyló volt, mi meg talán pont ezekmiatt szeretjük ezt a lovardát. Én egyébként ebben az időben Bálinttal (meg Áronnal) Cinncinatiben voltunk (2 óra tőlünk) egy focibajnokságon. Arról nincsenek is fényképek.


No comments: